Vízbe fulladt Costa Rica partjainál Malcolm-Jamal Warner
Az 54 éves énekes-színészt elsodorta egy áramlat.
Az 54 éves énekes-színészt elsodorta egy áramlat.
De egy kisebb szerepet azért elvállalt.
Mariska Hargitayt a legtöbben színésznőként ismerik, de úgy döntött, beül a rendezői székbe, hogy bemutassa, hogyan került közel édesanyjához, Jayne Mansfieldhez hatvan évvel azután, hogy elveszítette őt egy olyan autóbalesetben, amiben ő maga is majdnem meghalt.
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas Tarr Béla, bár már visszavonult a rendezéstől, olyan életművet épített fel, amelyben világhírű filmekből sincs hiány.
Séf bácsi, azaz Isaac Hayes soulénekes távozásának okairól eddig csak a pletykák terjedtek.
A filmes alkotók a mesterséges intelligencia megjelenése óta próbálnak küzdeni az ellen, hogy gépekkel helyettesítsék őket. Most nagy lépés történt az ügyben, de a Netflix igazgatója szerint nem az a helyzet, amitől az alkotók félnek.
Noha még egy év hátravan a premierig, és Christopher Nolan még be sem fejezte a forgatást, már most kitűzték az Odüsszeia című majdani film első vetítési időpontjait. A jegyeket máris elkapkodták, némelyiket 140 ezer forintért árulják a másodpiacon.
Hasonló tárgyból eddig csak egyetlen egyet adtak el ennél is drágábban: egy pár rubincipőt tavaly decemberben.
A színésznő a pénzbüntetést sem úszta meg, közel félmillió forintnyi összeget kellett fizetnie.
A mozinézők különösen a terrier és a schnauzer fajták iránt kezdtek el érdeklődni.
Karlovy Varyban remek filmeket lehet kifogni, de a filmfesztivál igazi varázsa a hangulatában rejlik: nyugalmas, barátságos retró életérzés, ötvözve udvarias és nagyvonalú profizmussal. Riporterünk felvette a ritmust a helyszínen, elvarázsolta Dakota Johnson és Hong Sang-Soo.
A július elején szívelégtelenségben meghalt színész a Concessions című filmben egy egykori kaszkadőrt játszott.
A cenzorok jobbnak látták, ha megóvják a közönséget a nagyjából félperces jelenettől.
Némi betekintést nyerhetnek a rajongók, hogy mire számíthatnak majd a varázslóvilág újraéledésekor.
Harrison Ford felidézésével, A Da Vinci-kód nyomdokaiban készítette el saját rajongói Indiana Jones-filmjét A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső és a Blöff rendezője, Natalie Portmannel az egyik főszerepben. Megnéztük Az ifjúság forrását.
Egy kisebb szerepe lesz a Szenvedélyes nőkben.
Állampolgárként várja a hiteles történelmi filmeket. Ha a trailerben nem kungfuznak, és nem dagályos zenére lengetik a magyar zászlót, ő rohanni fog a moziba.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Az biztos, hogy nem nagyon kötötte le a tenisz.